Kézszárító vagy papír kéztörlő?
Talán nem mindenki tudja, hogy a helyes kézmosás befejező lépése a kéz teljes megszárítása, hiszen a vírusok, baktériumok és egyéb kórokozók egy része a kéz felszínén maradhat még egy alapos kézmosást követően is.
A nyilvános mosdókban kihívást jelenthet a megfelelő készszárítási módszer megtalálása.
A két legelterjedtebb megoldás a papírtörlő és a meleglevegős kézszárító.
Több szempontot is figyelembe véve utánajárunk, melyik a jobb választás.
Kezdjük a papír kéztörlővel
Higiéniai és egészségügyi szempontokat figyelembe véve talán ez a legjobb megoldás, hiszen rendkívül eredményesen távolítja el az esetlegesen a kézen maradt baktériumokat.
Azonban gazdasági és környezetvédelmi szempontból már nem ilyen egyértelmű a helyzet.
A gyártás, a szállítás és az ártalmatlanítás nagyobb ökológiai lábnyomot jelent a paprítrölőknek. Két standard papírtörlő használatával kb. ötször annyi üvegházhatású gáz kerül a levegőbe, mint a kézi szárító használatával, a felhasznált vízről nem is beszélve.
Másik sarkalatos probléma a papírral, hogy hamar elfogy, a folyamatos feltöltést és szemetes ürítést pedig nem egyszerű, és költséges megoldani.
Érvek a kézszárító mellett
- Használata környezetbarátabb, nem kell fákat elpusztítani a papír előállításához.
- Nem termel szemetet, így a helyiség sokkal tisztább, rendezettebb lesz, ami egy közösségi mosdó esetén pozitívan befolyásolhatja a hely megítélését.
- A kézszárító üzemeltetése során kevesebb költség lép fel. Nem szükséges külön személyzetet alkalmazni hozzá. Nincs töltőanyag, raktározási költség és hulladékkezelési költség sem.
- A kézszárítók napi 24 órában működnek, sosem "fogynak ki".
- Gyors és kényelmes kézszárítást biztosít, nem szakad és ezáltal nem szemetel.
Általában hátrányként szokták felhozni a kézszárítók lassúságát. A legmodernebb, nagy sebességű kézszárítók azonban már orvosolják ezt a problémát. Az erős, koncentrált légáramlás ezeknél a készülékeknél meghaladja a 300 km/ órát, és ezáltal teljesen érintésmentesen és másodpercek alatt szárítja a nedvességet. A nagy mennyiségű és gyorsan áramló levegő egyszerre sok vizet tud elpárologtatni, és a gyors áramlásból eredő súrlódás önmagában javítja a szárító hatást.
Hotelekben, éttermekben, és olyan helyiségekben, ahol csendesebb környezetre van szükség a meleg levegős készülékeinket javasoljuk. Ezeknél a készülékeknél a légáramlás nem olyan erős mint a nagy sebességű szárítóink esetében, így halkan és higiénikusan szárítanak.
A STIEBEL ELTRON készülékei alacsony energiafogyasztással, hatékonyan működnek.
További kérdés esetén, munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére.